27. fejezet

Sziasztok! Itt van a legújabb fejezet a nyár utolsó napján :( Nem sokára jövök még az ígért dolgokkal, de előtte is jó olvasást :) 
XO: Just Only Girl♥

Stay

 

Eric szemszöge

 Napok óta nagyon fájt a torkom és rossz volt a közérzetem. Feküdtem az ágyon, amikor Mira jött be hozzám. 

-Szia! –köszöntem neki.

-Szia, Kicsim! Hogy vagy?

-Fáj a torkom még mindig.

-Jaj, Eric. –simogatta meg az arcom Mira.

-Holnap elmegyek orvoshoz jó?

-Igen. Jó ötlet, majd elkísérlek.

-Rendben.

-De mi lenne, ha délután mennénk?

-Oké!

-Akkor öltözz föl.

Felöltöztünk és elindultunk az orvoshoz.

Ahogy oda értünk leültünk a váróba. Mira végig a kezemet fogta.

-Nyugi, nincs semmi baj. –mondtam Mirának.

-Rendben.

-Eric Saade, kérem jöjjön! –szóltak ki.

Felálltam és bementem. Le kellett ülnöm egy székbe, és minden féle undorító fémes ízű dolgot nyomtak le a torkomon. Nagyon rossz volt.

-Eric bevan gyulladva a mandulája azonnal meg kell műtenünk.

-Ez pontosan mikor is lenne?

-Holnap, de már ma este bekell feküdnie.

-Értem. Mirával hazamehetünk összeszedni a dolgokat?

-Persze. Menjenek csak.

-Köszönöm. Viszlát. –kimentem.

Mira oda jött hozzám.

-Mi volt? –ölelt meg.

-Holnap kiveszik a torokmandulámat.

-Jaj! –ölelt át sírva Mira.

-Gyere, menjünk pakoljuk össze a ruháimat.

-Rendben.

Hazamentünk, és Mira segített nekem pakolgatni.

Visszamentünk a kórházba és leültünk a beteg felvétel résznél.

Másfél órás várakozás után szólítottak is bennünket. 

Megvizsgáltak, és megmutatták, hogy melyik szobában fogok feküdni.

Mira szépen kipakolgatott mindent, én pedig az ágyon ültem.

-Jól vagy?

-Nem, fáj a torkom.

-Túl sokat beszéltél! –ölelt át.

-Eric, hoztam az esti gyógyszereket és egy infúziót.  –jött be az egyik nővér. –Vegye be a gyógyszereket utána pedig feküdjön le.  

–Rendben. –Mira az ágy mellett lévő székre ült és a kezemet simogatta.

@miramusic: Baby Stay! Szeretlek @ericsaademusic♥ sok sikert Kicsim

-Kicsim, semmi baj! Jól vagyok!

-Nem fáj semmi?

-Hát ahogy most kötik be az infúziót egy picit, de kibírható!

-Jól van! –csókolt meg Mira.

-Holnap önnel kezdünk olyan 9óra körül.

-Rendben.

-Addig is pihenjen! Jó éjt!

-Köszönöm!

A nővér kiment a szobából.  Mira pedig felült az ágyra.

-Jól vagy?

-Igen, de szeretnék aludni.

-Rendben!

Mira betakargatott.

-Akkor én mentem.

-Mirus! Kérlek ne menj.

-De Eric a srácok!

-Nem szeretnék egyedül lenni.

-Rendben! –jött vissza az ajtóból és leült a székre. –Jó éjt Kicsim! –fogta meg a kezem.

Átfordultam Mira felé és lassan elaludtam, miközben Mira az arcomat cirógatta.

Másnap reggel korán keltem, még nem volt 6óra mikor már ébren voltam. Mira még aludt a székben. Oda mentem volna és a karjaimba akartam zárni.   De az ágyon kellett maradnom.

-Kicsim! –szólongattam Mirát.

-Igen! –kelt fel és átült mellém.

Az orvos bejött és előkészítetek a műtétre.

-Szeretlek Mira! –fogtam meg a kezét.

-Én is Picim! –adott egy puszit a homlokomra.  –Légy ügyes! Nem sokára találkozunk.

-Rendben!

Betoltak a műtőbe.

-3…2…1! Emeljük!

Átettek a műtőasztalra.

-Eric lazuljon el! Elfogjuk altatni!

-Rendben! –mondtam.  

A hasamra tettem a kezem.

-Kérem meséljen valamit!  Felesége, hogy van?

-Jól bent vár a szobába, ugye fognak neki szólni, mert nagyon szeretem Őt és …………. –semmi emlék, mert elaludtam.

Mira szemszöge  

A műtő előtt álltam és vártam. Mikor tolják már ki Ericet.

-Mira! –jött ki az egyik orvos. –Ericet, nem tudjuk felébreszteni sajnálom!

-Úristen! –sírtam el magam.

-Kómában van! Leesett a vérnyomása műtétközben, megkellett oldanunk, hogy életben maradjon. Mindjárt levisszük az intenzívre. Itt van a szoba kulcsa, zárja be.

-Rendben! –rohantam el. 

Gyorsan bezártam a szoba ajtaját, és visszarohantam a műtőhöz.   Ericet pont akkor tolták ki. Minden honnan csövek lógtak ki belőle. Olyan sápadt volt. Ahogy tehetem egyből megfogtam a kezét.  Nem szorította meg a kezem, hogy jól vagyok Kicsim nincs semmi baj. Ezek után tudatosult, hogy akár el is veszíthettem.

Bevitték egy másik szobába. A feje oldalra volt dőltve.

-Istenem! Szívem! –ültem le az ágyra.

Eric kezét fogtam és az arcát néztem.  Eric elkezdett köhögni, azonnal szóltam az orvosoknak, akik levették őt a gépekről.

-Mira! –ült fel Eric. –Szeretlek Kicsim!

-Én is! Annyira féltem. –öleltem meg.

-Mirus fáradt vagyok! –feküdt le.  –De fáj mindenem. 

-Aludj Szívem.  –pusziltam meg a homlokát.

-Ugye itt leszel velem!  -fogta meg a kezem.

-Persze! Csak kérlek feküdj le!

Eric lefeküdt.

-Jó estét! –jött be az egyik nővér.  –Eric bekell kötnöm egy fájdalom csillapítós….

-Rendben!

Bekötötték neki és visszatették a légeztető gépre.  Eric szomorúan nézett rám.

-Nincs semmi baj, Szívem! –törölgettem Eric szemét.

-De van! –mondta. –Fájdalmat okoztam neked.

-De Kicsim…. semmi baj!

-De Mira… -zokogott.

-Semmi Kicsim.

Eric befulladt a sírástól. Azonnal szóltam az orvosoknak, akik injekciót adtak neki, hogy ne legyen semmi baj és még egy altatót is kapott a hasába.

-Mira. –fogta meg a kezem. –Szeretlek!

-Én is Kicsim.

Eric lehunyta a szemeit és elaludt miközben a kezem simogatta.

-Jó éjszakát Szívem! –álltam fel mellőle.

Néztem ki az ablakon. Tele volt az ég csillagokkal. Ránéztem Ericre aki halkan szuszogott.  Nagyon nyugtalan volt, ezért oda mentem mellé és megfogtam a kezét. Kicsit megnyugodott.

-Mira! –kelt fel Eric.

-Jól van itt vagyok!

-Fáj!

-Jól van, tudom aludj szépen.

-Rendben Szívem.

Csukta vissza a szemeit.

Ericet másfél hét múlva hazaengedték. Sokkal jobb volt, hogy otthon volt.

-Kicsim, én elmegyek aludni! Jó éjszakát! –csókolt meg.

-Neked is, de megyek. –kikapcsoltam a tvét és felmentem.

Eric mellkasára feküdtem és úgy aludtunk el.