40. fejezet

HUHUHU! Hát sziasztok Drágák!♥
Évadzáró epizód ~ahogy a filmekbe mondanák :D :$ 
Itt van a legújabb fejezet:DD De van egy jó és egy rossz hírem: :(
Kezdem a rosszal: Évadzáró fejezetet hoztam, ami azt is jelenti, hogy most már csak hetenként fognak jönni a fejezetek, remélem nem fogtok felhagyni az olvasással, de hét közben SZERDÁNKÉNT fogok hozni részleteket, és SZOMBATONKÉNT pedig hozom fejezeteket.
A jó hír: hogy a fejezetek hosszúak izgisek lesznek, és egyáltalán nem rövidek és UNALMASAK. Remélem a rövid fejezetek is elnyerték a tetszéseteket ;)
ÁTALAKULÁS: MÁSIK FEJLÉC KÉP, SZEREPLŐKRŐL MÁSIK KÉP, ÉS SZEREPLŐ ÁTALAKULÁSOK LESZNEK, 
A SZTORIT ILLETŐEN A CÍME: COMING HOME, ÉS HOSSZABB FEJEZETEK, PÖRGŐSEBB RÉSZEK, ÉS TÖBB ESKÜVŐ, SZÜLINAP LESZ MEGÍRVA :DDDD
Gondolom nem lesz meglepő, hogy a Coming Home klip alapján írtam meg a fejezetemet, ami a Coming Home címet viseli. 
És mielőtt bele vágnátok a jóba hozom azt a statisztikát, ami Márciustól az első fejezet óta kapom az oldal megjelenítéseket

És bocsi a kevés képért, de nem akartam túl sok képet, ne hogy megunjátok :P ;) 
Jó olvasást♥
XO: Just Only Gil♥

Coming Home

Mira szemszöge

Hajnalban arra keltem, hogy valaki húzgálja a pizsimet. Kinyitottam a szememet és megláttam Melodyt.

-Mi a baj Kicsim? –kérdeztem tőle.

-Rosszat álmodtam.

-Gyere feküdj ide! –emeltem fel a takarót.

-Mi történt? –ébredt fel Eric is.

-Melody idejött, mert rosszat álmodott.

-Semmi baj Kincsem itt az Apa és megvéd! –ölelte Eric magához Melodyt.

Néztem őket, ahogy alszanak, utána pedig én is elaludtam.

Pár óra múlva

Mikor felkeltem Eric és Melody még aludt. Csöndben kimásztam az ágyból és lementem a nappaliba. Felhívtam Tomast.

-Szia Tomas!

-Szia Mira.

-Elintézted Ericnek az ajándékot?

-Igen! Gyertek délután 4-re a reptérre!

-Oké ott leszünk! Köszi Tomas!

-Nincs mit. Szia!

Letettem a telefont és bementem a konyhába. Sütöttem palacsintát. Ráraktam őket két tányérra. Szórtam rá gyümölcsöt és raktam mellé egy kis nutellát.

-Jó reggelt! –mentem be a hálóba.

-Szia Kicsim! –csókolt meg Eric.

-Szia Anya! –ölelt meg Melody.

-Hoztam nektek reggelit! –adtam a kezükbe a tányérokat.

-Köszönjük! –mondták és elkezdtek enni.

Ameddig ők reggeliztek én is összedobtam magamnak egy szendvicset.

-Köszi Anya, nagyon finom volt! –hozta le Melody a tányérokat.

-Örülök neki, Apa hol van?

-Elment fürdeni.

-Ja oké. Menjél játszani Kicsim, jó?

-Oké! –mondta és berohant a szobájába.

Felmentem az emeletre.

-Eric!

-A zuhany alatt! –kiabált a fürdőszobából.

-Ja, oké.

Leültem az ágyra és ott vártam.

-Itt vagyok! –jött ki. –Miért kerestél?

-Gyere ülj le mellém!

-Oké.

Leült mellém és megfogtam a kezét.

-Eric, figyelj Kicsim! Sok mindenen mentünk keresztül ezen a két év alatt. Született egy egészséges, gyönyörű kis lányunk Melody. És annyira boldog vagyok, hogy te mindig itt voltál és leszel is nekem! És szeretlek!

-Drágám, én is nagyon szeretlek! És veled leszek, örökkön örökké ez nem kérdés!

-Annyira szeretlek! –öleltem magamhoz, mire ő lágyan megcsókolt.

-Mira valami baj van, azért mondtad el?

-Nem, nincsen semmi baj. Csak van egy meglepetésem!

-Meglepetésed, milyen meglepetés?

-Veszünk egy lovat és egy mókust! –meséltem boldogan.

-Hogy micsoda?!

-Jaj nyugi. Nem veszünk semmilyen állatot, más meglepetésem van.

-Hú, akkor jó! De mondd el kicsim, hogy mi az!

-Titok, majd meglátod! –mondtam neki és átmentem Melodyhoz.

-Szia Kicsim, mit játszol? –ültem le mellé a földre.

-Barbizok.

-Az jó, tudod Anya is nagyon szeretett játszani kis korában!

-Igen? –nézett rám nagy szemekkel.

-Igen! –mosolyogtam rá. –Na, jó játékot én megyek és felöltözök.

-Oké.

Elmentem lefürödtem és felöltöztem. Utána felöltöztettem Melodyt is.

-Eric! –kiabáltam le neki az emeletről.

-Tessék Mirus?

-Feltudnál jönni?

-Rohanok! –mondta. –Mi a baj?

-A meglepetésed! El kell mennünk valahova. Szóval öltözz úgy!

-Oké! –ment be a hálószobába.

Pár perc múlva vissza is jött.

-Hú ez gyors volt Kicsim!

-Igen. –nevetett és egy puszit nyomott a számra. –És hova megyünk?

-A reptérre!

-Igenis!

Lementünk a kocsihoz. Beültünk és elmentünk a reptérre. Kiszálltunk a kocsiból.

-És most merre Kicsim? –kérdezte Eric.

-Arra! –mutattam előre.

Odamentünk egy repülőgéphez.

Eric szemszöge

-Jó napot, Eric Saade? –kérdezte egy férfi.

-Igen! –válaszoltam.

-Jöjjön, szálljon be!

-Micsoda? –néztem döbbenten.

-Ez az én meglepetésem! –mondta Mira.

-Úristen Mirus nagyon szépen köszönöm! –öleltem meg.

-Nincs mit. Szeretlek!

-Én is nagyon-nagyon! –csókoltam meg.

-És téged is Kicsim! –pusziltam meg Melodyt.

-Én is Apa! –ölelt meg.

Felszálltam a repülőre.

-Jó repülést! –integetett Mira.

-Tudja irányítani? –kérdezte a pilóta.

-Nem.

A pilóta mindent elmagyarázott nekem, aztán leszállt. Na, gyerünk Eric, nem lesz olyan nehéz! Elindítottam a gépet. Úristen repülök! Nagyon jó érzés volt a repülőgépen ülni. Annyira nem is volt nehéz vezetni. Az irányítótoronnyal tartottam a kapcsolatot. Hirtelen megbillent a repülő. Aztán teljesen elvesztettem az irányítást a repülő felett. A gép csak zuhant lefelé én meg az ülésben ültem és féltem. Mirára és Melodyra gondoltam, mert ők voltak az életem értelmei, a családom. A repülő egyre lejjebb zuhant. Próbáltam hívni az irányítótornyot, de nem volt kapcsolat. Hirtelen egy puffanást hallottam. Kinyitottam a szemem. Ki kell valahogy másznom! Nagy nehezen kinyitottam az ajtót és megpróbáltam elmenni a repülőtől olyan messzire amennyire csak bírtam. Egy nagy robbanást hallottam, hátranéztem és megláttam a repülőgépet, ahogy ég. Nagyon fájt mindenem. Erőtlenül estem a földre, aztán elsötétült minden.

Mira szemszöge

Eric felszállt a repülőre. Melodyval integettünk neki. Beindította a repülőt és szépen lassan felemelkedett.

-Gyere Kicsim, menjünk haza! –fogtam meg Melody kezét.

Beültünk a kocsiba és hazamentünk. Mikor hazaértünk megszólalt a telefonom.

-Halló? –vettem fel.

-Jó napot! Mirabella Higgs?

-Igen.

-Mr. Joe vagyok a Bellevoue kórházból hívom. Az előbb kaptunk hírt, hogy Eric Saade lezuhant a gépével.

-Úristen! És hol van most? –kezdtek a könnycseppek az arcomon folyni. 

-Még a helyszínen. Most megy érte egy mentőcsapat. De asszonyom nyugodjon meg, nem lesz semmi gond!

-Rendben. Azonnal bemegyek! –raktam le a telefont.

-Mi a baj Anya? –kérdezte Melody.

-Semmi Kicsim! –törölgettem a szemem. –Lucy néni és Zayn bácsi fog ma rád vigyázni, jó? A Maminak akadt egy kis dolga, amit el kell intéznie.

-Oké!

Felhívtam Lucyt, hogy jöjjenek ide, amilyen gyorsan csak tudnak. 5 perc múlva már meg is hallottam a csöngőt.

-Itt vagyunk, mi a baj Mira? –kérdezte Lucy.

-Eric lezuhant a repülővel! Most viszik be a kórházba!

-Úristen! Nyugi Mira, semmi baj! –ölelt meg Lucy.

-Akkor én most megyek.

-Várj ilyen állapotban, nem vezethetsz! Beviszlek! –mondta Zayn.

-Oké, köszi!

Kimentünk és beültünk a kocsiba. Zayn amilyen gyorsan csak tudott vezetett a kórházhoz.

-Itt vagyunk! –állt meg a parkolóban.

-Köszönöm, hogy elhoztál!

-Nincs mit. Bekísérlek!

-Köszönöm.

Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a kórházba. Odamentünk a recepcióhoz.

-Jó napot! Eric Saade-t behozták már?

-Igen, bent van a 15-ös szobában.

-Köszönöm!

Odarohantam a szobához.

-Kisasszony ide nem jöhet be! –mondta a nővér.

-De bent van a férjem!

-Kérem várjon egy kicsit most vizsgálják.

-Rendben!

Idegesen leültem a székre. Zayn odaült mellém.

-Nyugi Mira minden rendben lesz!

-Remélem! –törölgettem a könnyeket.

Percek teltek el, de még mindig semmi.

-Istenem, mi van vele? –járkáltam fel alá idegesen.

-Mira nyugodj meg! –fogta meg a kezem Zayn.

-Kisasszony! –jött oda a nővér.

-Igen?

-Bemehet hozzá.

-Köszönöm!

Berohantam a szobába. Megláttam Ericet, ahogy a gépekre van kötve.

-Úristen Szívem….! –sírtam el magam.

A fejét erőtlenül oldalra döntve tartotta, az arca tele volt horzsolásokkal és vágásokkal. Félig ki volt takarva, az egész teste tele volt sebekkel.

Az ágya mellé ültem és az arcát simogattam, a kezét magamhoz húztam. Megpusziltam a homlokát. Eszembe jutottak az emlékek, az első csók… az esküvőnk… Melody születése.... Nem akarom elveszíteni Ericet….

Ránéztem Ericre, aki kinyitotta a szemét.

-Mirus… -suttogta. –Bocsáss meg! Kérlek! –mondta erőtlenül.

-Eric… nincs semmi baj.

-De kérlek minden rosszat, amit tettem.

-Nem tettél semmi rosszat Kincsem. Hogy vagy?

-Nagyon fáj mindenem!

-Elhiszem Kicsim! –pusziltam meg az arcát. 

-Melody? –tette a kezét a hasára

-Otthon van Lucyvel, de ha fáj kérlek ne beszélj! –simogattam meg a kezét. –Csukd be a szemed és aludj, holnapra megígérem, hogy jobban leszel!

Becsukta a szemét, és kicsit oldalra döntötte a fejét.

-Így kényelemes?

-Igen, de nagyon fáradt vagyok.

-Aludj csak, ma nehéz napod volt.

-Itt leszel reggel?

-Soha nem hagynálak itt egyedül! –fogtam a kezét.

-Te vagy a legjobb! –mosolygott egy kicsit. –Szeretlek!

-Én is Kicsim! Aludj! Jó éjszakát, szép álmokat!

Eric végre nehezen elaludt, de a nap 24 órájába figyelték, hisz olyan súlyos sérülései voltak.

-Szeretlek! –simogattam meg az arcát. A párnájára hajtottam a fejem, és elaludtam.

Reggel, amikor felébredtem Eric még mindig aludt.

-Szép jó reggelt Kicsim! –suttogtam.

-Neked is Szívem!

-Hát te ébren vagy?

-Kicsim, már 8….. óra van.

-Jobban vagy? –fogtam meg a kezét.

-Hát nem nagyon, de nagyon fáradt vagyok…

-Akkor csukd  be kis szemed, és aludj Szívem!

-De Kicsim, nem megy! Nagyon fáj…..

-Mi fáj, Kicsim? –pusziltam meg az orrát.

-Minden…-folyt le pár könnycsepp Eric arcán.

-Jaj, Édesem….. –simogattam meg a kezét.

Eric szemszöge

Oyan jó, hogy nem egyedül vagyok és nem szenvedek a fájdalmaimmal. Mirának bármit elmondhatok, és talán,ezért is fogok hamar meggyógyulni, és haza menni.

-Jó napot! –jött be egy orvos.

-Jó napot! –köszöntünk neki Mirával.

-Akkor én most kimegyek, légy ügyes Kicsim! –mondta Mira.

-Maradjon, csak nyugodtan. Csak meghallgatom a mellkasát.

-Ja, rendben.

Mira az arcomat simogatta. Becsuktam a szemem.

-És nagy levegő.

Milyen jó volt. Mira mindenbe segített. A vizsgálatok lőtt bátorított, hogy legyek ügyes, és  mennyire szeret, és hogy nem fájnak. Mindennap bátorított.

Mira közölte, hogy elmegy boltba.

Addig Melodyra gondoltam, vajon hogy lehet az én kis Angyalkám. Kicsit elszomorodottam, hogy nem lehet itt legalább csak egy délutánra.

-Kicsim! –hallottam meg Mirus hangját. –Hoztam egy kis meglepetést! –jött be.

-Mit?

-Melody, gyere be!

Ahogy meghallottam, ezt a nevet elsírtam magam.

-Jaj, Kicsim!

-Apu! –szaladt oda hozzám. Mira felültette az ágyra.

-Jaj, Kicsim!

-Apu, mi történt? Fáj valami?

-Jaj, Kicsim! Majd ha nagyobb leszel elmondom.

-Anyu, azt mondta, hogy nagyon nagyon fáj neked valami. Igaz Apu?

-Sajnos, igen.

-Még haza jössz?

-Igen, Kicsim nagyon szeretnék hazamenni és veletek együtt lenni.

-Ha nem jössz haza, szeretnék az angyalod lenni.

-Eric! –jött be Mr. Joe. –Ó jó napot, és szia, kis Angyalka! Szóval, nem sokára hazamehet, még olyan 1 hét és utána, majd megbeszéljük a továbbiakat.

-Milyen továbbiakat? –kérdezte Mira.

-Valószínűleg, Ericnek szüksége lesz rehabilitációra, de még nem biztos. De nekem most dolgom van. viszlát, és szia!

Mr. Joe kiment.

Pár hét múlva hazaengedtek. Végre otthon pihenhettem. Nagyon sokat játszottam Melodyval, Bonyval és Mirával nagyon sok mindent átbeszéltünk. Azt mondogatta, hogy az Ő hibája, pedig nem volt igaz az én hibám volt…. és nagyon rossz volt látni, hogy Mirust ennyire megviselte. De megígértem neki, hogy csak mi ketten elmegyünk Amerikába, megkeressük Mollyt, és kirándulunk, strandolunk.